Ariston

logo_ariston.gif




Az Ariston vállalat célja, hogy a megújuló energiaforrások hatékony felhasználásának tanulmányozásával folyamatosan csökkentse az energia felhasználást valamint a káros anyag kibocsátást.

HATÉKONYSÁG ÉS FELELŐSSÉG: A ZÖLD KIHÍVÁSA: Az Ariston márkanév mindig is egyet jelentett az élvonalbeli termékekkel és energiatakarékos megoldásokkal. Minden új elgondolást és a folytonos technológiai kutatást az Ariston energiahatékonysági szempontjai határozzák meg. Kutatási területek közt példaként említhetők a megújuló energiaforrások használata;
- Napenergián alapuló hőerőművek. A napenergiát, mint megújuló energiaforrást, mely a meleg vízigény 70 százalékát, a helyiségek fűtésének pedig 20 százalékát képes ellátni.
- Elektromos hőszivattyúk és a helyiségek fűtésére szolgáló, új rendszerű gázabszorpciós hőszivattyúk, melyek költségek és a gázkibocsátás nélkül – tehát energia-megtakarítás és 55%-kal alacsonyabb CO2-kibocsátás mellett – adják le a környezetből felvett energiát.

Ariston kazánok illetve fűtéstechnikai eszközök fejlesztésénél kitűzött cél, az alacsony energiafogyasztás és alacsony káros anyag kibocsátás elérése, a megújuló energiaforrásokon alapuló új, környezetbarát megoldások tanulmányozása és kikísérletezése.

 

 

TISZTÁBB LEVEGŐ, ALACSONYABB GÁZSZÁMLA - ARISTON

Ariston kazán BS
TERMÉKNÉV TÍPUS KIVITEL TELJESÍTMÉNY
(kW)
RÉSZLETES MŰSZAKI
INFORMÁCIÓ - ÁR
Ariston BS 24 CF Nyílt égésterű kazán - kéményes Kombi kazán 25,8 Ariston kazán BS 24 CF ár - adatlap
Ariston BS 24 FF Zárt égésterű kazán - turbós Kombi kazán 25,8 Ariston kazán BS 24 FF ár - adatlap

Ariston BS kazánok tulajdonságai:ariston-bs-24-cf.jpg
- Kombi gázkazán
- Nyílt vagy Zárt égésterű
- Alkalmazás: központi fűtés és átfolyós jellegű HMV készítés
- Kiváló hatásfok
- Akár 10% megtakarítás
- Villamos védelem: IPX4D vagy IPX5D
- Rövid reakcióidejű NTC
- Keringtető szivattyú letapadás gátló funkcióval
- Fagy és korrózió elleni védelem
- Fűtési kör után-keringtetés
- Önellenőrző rendszer
- Elválasztott hőcserélő rendszer
- 3 utas váltószelep
- Égés ellenőrzési funkció
- Könnyen kezelhető műszerfal

Ariston kazán Clas Evo
TERMÉKNÉV TÍPUS KIVITEL TELJESÍTMÉNY
(kW)
RÉSZLETES MŰSZAKI
INFORMÁCIÓ - ÁR
Ariston Clas Evo 24 CF Nyílt égésterű kazán - kéményes Kombi kazán 25,8 Ariston kazán Clas Evo 24 CF ár - adatlap
Ariston Clas Evo 24 FF Zárt égésterű kazán - turbós Kombi kazán 25,8 Ariston kazán Clas Evo 24 FF ár - adatlap
Ariston Clas Evo 28 FF Zárt égésterű kazán - turbós Kombi kazán 30 Ariston kazán Clas Evo 28 FF ár - adatlap

Ariston Clas Evo kazánok tulajdonságai:ariston_clas_evo_kazan.jpg
- Kombi gázkazán
- Nyílt vagy Zárt égésterű
- Alkalmazás: központi fűtés és átfolyós jellegű HMV késztés
- 3 utas váltószelep
- kiváló hatásfok
- komfort funkció
- akár 15 % megtakarítás
- Villamos védelem: IPX4D vagy IPX5D
- LCD kijelzés
- Modulációs keringtető szivattyú
- Beépített fűtési szűrő
- Beépített tágulási tartály
- Beépített váltószelep és NTC indirekt tároló fogadásához
- Fagymentesítő funkció
- Öndiagnosztikai rendszer
- Fagy és korrózió elleni védelem
- Sensys csatlakoztatásának lehetősége
- Külső érzékelő csatlakoztatásának lehetősége
- Két szoba-termosztát csatlakoztatható a kazánhoz
- Égés ellenőrzési funkció
- Fűtési kör után-keringtetés
- Keringtető szivattyú letapadás gátló funkció

Ariston kazán Clas Evo System
TERMÉKNÉV TÍPUS KIVITEL TELJESÍTMÉNY
(kW)
RÉSZLETES MŰSZAKI
INFORMÁCIÓ - ÁR
Ariston Clas Evo System 24 CF Nyílt égésterű kazán - kéményes Fűtőkazán 25,8 Ariston kazán Clas Evo System 24 CF ár - adatlap
Ariston Clas Evo System 24 FF Zárt égésterű kazán - turbós Fűtőkazán 25,8 Ariston kazán Clas Evo System 24 FF ár - adatlap
Ariston Clas Evo System 28 FF Zárt égésterű kazán - turbós Fűtőkazán 30 Ariston kazán Clas Evo System 28 FF ár - adatlap
Ariston Clas Evo System 32 FF Zárt égésterű kazán - turbós Fűtőkazán 32 Ariston kazán Clas Evo System 32 FF ár - adatlap

Ariston Clas Evo System kazánok tulajdonságai:ariston_clas_evo_system_kazan.jpg
- Fűtő gázkazán
- Nyílt vagy Zárt égésterű
- Alkalmazás: központi fűtés és HMV tároló ellátás
- Kiváló hatásfok
- Komfort funkció
- Akár 15 % megtakarítás
- Villamos védelem: IPX4D vagy IPX5D
- LCD kijelzés
- Modulációs keringtető szivattyú
- Beépített fűtési szűrő
- Beépített tágulási tartály
- Beépített váltószelep és NTC indirekt tároló fogadásához
- Fagymentesítő funkció
- Öndiagnosztikai rendszer
- Fagy és korrózió elleni védelem
- Sensys csatlakoztatásának lehetősége
- Külső érzékelő csatlakoztatásának lehetősége
- Két szoba-termosztát csatlakoztatható a kazánhoz
- Égés ellenőrzési funkció
- Fűtési kör után-keringtetés
- Keringtető szivattyú letapadás gátló funkció

Ariston kazán Clas B
TERMÉKNÉV TÍPUS KIVITEL TELJESÍTMÉNY
(kW)
RÉSZLETES MŰSZAKI
INFORMÁCIÓ - ÁR
Ariston Clas B 24 CF Nyílt égésterű kazán - kéményes Tárolós kazán 25,8 Ariston Clas B 24 CF ár - adatlap
Ariston Clas B 24 FF Nyílt égésterű kazán - kéményes Tárolós kazán 25,8 Ariston Clas B 24 FF ár - adatlap
Ariston Clas B 30 FF Nyílt égésterű kazán - kéményes Tárolós kazán 30 Ariston Clas B 30 FF ár - adatlap

Ariston Clas B kazánok tulajdonságai:ariston_clas_b_kazan.jpg
- "A" kategória
- Kiváló hatásfok
- Elektromos védettség: IPX4D
- Digitális multifunkcionális kijelző
- Modulációs ventillátor
- Nagyobb moduláló primer szivattyú
- Elsődleges hőcserélő
- Duplex rozsdamentes acél réteg tartályok
- Nagyobb HMV szivattyú
- Nagyobb HMV hőcserélő
- HMV tágulási tartály
- Fűtési tágulási tartály
- Testre szabott HMV komfort
- Többzónás hőszabályozás modulálására kialakítva
- Távszabályozásra kialakítva a Clima Managerrel
- Csatlakozási lehetőség többzónás és több hőmérsékletes fűtési rendszerkezelő modulokhoz
- Szolár rendszerek vezérlésére kialakítva
- Auto diagnosztikai rendszer és hibatörténet
- Fagyás és vízkőmentesítő illetve letapadás-gátló funkció

Ariston kazán Genus Premium Evo
TERMÉKNÉV TÍPUS KIVITEL TELJESÍTMÉNY
(kW)
RÉSZLETES MŰSZAKI
INFORMÁCIÓ - ÁR
Ariston Genus Premium Evo 24 Kondenzációs kazán Kombi kazán 25,4 Ariston kazán Genus Premium Evo 24 ár - adatlap
Ariston Genus Premium Evo 30 Kondenzációs kazán Kombi kazán 29,3 Ariston kazán Genus Premium Evo 30 ár - adatlap
Ariston Genus Premium Evo 35 Kondenzációs kazán Kombi kazán 29,3 Ariston kazán Genus Premium Evo 35 ár - adatlap

Ariston Genus Premium Evo kazánok tulajdonságai:ariston_genus_premium_evo.jpg
- "A" osztály
- Kombi gázkazán
- Alkalmazás: központi fűtés és átfolyós jellegű HMV késztés
- Kiváló hatásfok
- Komfort funkció
- NOx osztály
- Elektromos védettség: IPX5D
- Modulációs tartomány 1:10
- 108% hatásfok (****) akár 35 %-os energia-megtakarítással
- Alacsony káros anyag kibocsátás: NOx Class 5
- Kondenzációs technológia
- Multifunkciós lcd-kijelző
- Full modulációs szivattyú
- Korróziómentes, megnövelt felületű fűtés oldali hőcserélő
- Fűtésoldali tágulási tartály
- Füstgázelemző csonk a kazán tetején
- 3 utas váltószelep
- Fűtés és hmv oldali beépített szűrő
- Azonnali csatlakozási lehetőség sensys vezérlőhöz (bus-on keresztül)
- Vezetékes és vezeték nélküli többzónás rendszerszabályozás
- Napkollektoros rendszerhez közvetlen csatlakozás
- 250 magyar nyelvű mondat kijelzése az lcd monitoron
- Önellenőrző rendszer
- Automata légtelenítő funkció
- Fagymentesítő és blokkolásgátló funkció
- Három fűtőkör közvetlen vezérlése

Ariston kazán Genus Premium Evo System
TERMÉKNÉV TÍPUS KIVITEL TELJESÍTMÉNY
(kW)
RÉSZLETES MŰSZAKI
INFORMÁCIÓ - ÁR
Ariston Genus Premium Evo System 12 Kondenzációs kazán Fűtő kazán 12 Ariston kazán Genus Premium Evo System 12 ár - adatlap
Ariston Genus Premium Evo System 18 Kondenzációs kazán Fűtő kazán 20 Ariston kazán Genus Premium Evo System 18 ár - adatlap
Ariston Genus Premium Evo System 24 Kondenzációs kazán Fűtő kazán 24,4 Ariston kazán Genus Premium Evo System 24 ár - adatlap
Ariston Genus Premium Evo System 30 Kondenzációs kazán Fűtő kazán 31,1 Ariston kazán Genus Premium Evo System 30 ár - adatlap
Ariston Genus Premium Evo System 35 Kondenzációs kazán Fűtő kazán 34,4 Ariston kazán Genus Premium Evo System 35 ár - adatlap

Ariston Genus Premium Evo System kazánok előnyei:
- Multifunkciós magyar nyelvű LCD kijelző (250 mondattal)764_genus_premiumevo_gallerynormal.jpg
- Vezetékes és vezeték nélküli többzónás rendszerszabályozás
- Önellenőrző rendszer
- Automata légtelenítő, fagymentesítő és blokkolásgátló funkció
- A kazán beépített programórával rendelkezik
- Full modulációs szivattyú időjárásfüggő szabályozás lehetősége
- Korróziómentes, megnövelt felületű fűtés oldali hőcserélő
- Fűtésoldali tágulási tartály (6,5 liter)
- Füstgázelemző csonk a kazán tetején
- Beépített váltószelep és indirekt tároló fogadásához
- Fűtés oldali beépített szűrő
- Azonnali csatlakozási lehetőség sensys vezérlőhöz (bus-on kerestül)
- A kazán elő van készítve napkollektoros rendszerhez és közvetlen csatlakoztatható
- 3 fűtőkör közvetlen vezérlése

Ariston kazán Clas Premium Evo
TERMÉKNÉV TÍPUS KIVITEL TELJESÍTMÉNY
(kW)
RÉSZLETES MŰSZAKI
INFORMÁCIÓ - ÁR
Ariston Clas Premium Evo 24 Kondenzációs kazán Kombi kazán 26 Ariston kazán Clas Premium Evo 24 ár - adatlap

Ariston Clas Premium Evo kazánok előnyei:ariston_clas_premium_evo_kazan.jpg
- 4 csillagos hatásfok
- Kondenzációs technológia
- Automata légtelenítő, fagymentesító, blokkolásgátló funkció és önellenörző rendszer
- Multifunkciós LCD kijelzés - Időjárásfüggő szabályozás lehetősége
- Vezetékes és vezeték nélküli többzónás rendszerszabályozás
- Fűtés és HMV oldali beépített szűrő
- Három fokozatú szivattyú
- Korróziómentes, megnövelt felületű fűtés oldali hőcserélő
- Fűtésoldali tágulási tartály (8 liter)
- Füstgázelemző csonk a kazán tetején
- Három utas váltószelep
- Három fűtőkör közvetlen vezérlése
- Azonnali csatlakozási lehetőség sensys vezérlőhöz (bus-on keresztül)
- Modulációs tartomány 1:4

Ariston kazán Clas B Premium
TERMÉKNÉV TÍPUS KIVITEL TELJESÍTMÉNY
(kW)
RÉSZLETES MŰSZAKI
INFORMÁCIÓ - ÁR
Ariston Clas B Premium 24 kondenzációs kazán Kondenzációs kazán Tárolós kazán 25 Ariston kazán Clas B Premium 24 ár - adatlap
Ariston Clas B Premium 35 kondenzációs kazán Kondenzációs kazán Tárolós kazán 35 Ariston kazán Clas B Premium 35 ár - adatlap

Ariston Clas B Premium kazánok előnyei: ariston_clas_b_premium_kazan.jpg
- Digitális multifunkcionális kijelző
- Szolár rendszerek vezérlésére kialakítva
- Automata diagnosztikai rendszer
- Távszabályozásra kialakítva a clima managerrel
- Fagyás- és vízkőmentesítő, illetve letapadásgátló funkció
- Modulációs ventillátor
- Nagyobb moduláló primer szivattyú
- Vörösréz elsődleges hőcserélő
- Duplex rozsdamentes acél rétegtartályok
- Nagyobb HMV szivattyú és hőcserélő
- Két literes HMV tágulási tartály
- 10 literes fűtési tágulási tartály
- Testre szabott HMV komfort
- Többzónás hőszabályozás modulálására kialakítva
- A kazán távszabályozásra van kialakítva a clima managerrel

Ariston kazán Genus Premium Hybrid
TERMÉKNÉV TÍPUS KIVITEL TELJESÍTMÉNY
(kW)
RÉSZLETES MŰSZAKI
INFORMÁCIÓ - ÁR
Ariston Genus Premium Hybrid kondenzációs kazán Kondenzációs kazán Tárolós kazán 33,3 Ariston kazán Genus Premium Hybrid ár - adatlap

Ariston Genus Premium Hybrid kazánok előnyei:ariston-genus-premium-hybrid_n.jpg
- Multifunkcionális LCD-kijelző
- Automata légtelenítő és fagyvédelmi funkció
- Időjárásfüggő szabályozás lehetősége
- Egyesített kondenzációs és hőszivattyús technológia
- Fűtésrásegítés lehetősége hőszivattyúval
- Füstgázelemző csonk a készülék tetején
- 24 literes fűtés oldali puffer tároló
- Három utas váltószelep
- Fűtés és HMV-oldali beépített szűrő
- Automatikus üzemmódváltás hőszivattyú és kondenzációs kazán között gazdaságosság alapján
- Több zónás modul csatlakoztatási lehetősége

Ariston Genus Premium FS
TERMÉKNÉV TÍPUS KIVITEL TELJESÍTMÉNY
(kW)
RÉSZLETES MŰSZAKI
INFORMÁCIÓ - ÁR
Ariston Genus Premium FS 25 Kondenzációs kazán Álló gázkazán 24,3 Ariston kazán Genus Premium FS 25 ár - adatlap
Ariston Genus Premium FS 35 Kondenzációs kazán Álló gázkazán 33,5 Ariston kazán Genus Premium FS 35 ár - adatlap

Ariston Genus Premium FS kazánok tulajdonságai:ariston-genus-premium-fs-1235569477.jpg
- Magyar nyelvű LCD multifunkcionális kijelző
- Automata légtelenítő, fagymentesítő és blokkolásgátló funkció
- Beépített programóra
- Kettő szobatermosztát csatlakoztatásának lehetősége
- Modulációs ventilátor
- Korróziómentes fűtésoldali hőcserélő
- Rozsdamentes acéllemezes használati-melegvíz hőcserélő
- Füstgázelemző csonk a kazán készülék tetején
- 105 literes beépített rétegtároló
- Clima Manager csatlakoztatásának lehetősége
- 2 fűtőkör közvetlen vezérlése
- Csatlakozási lehetőség többzónás és több hőmérsékletes fűtési rendszert kezelő modulokhoz.

Ariston Genus Premium Solar FS
TERMÉKNÉV TÍPUS KIVITEL TELJESÍTMÉNY
(kW)
RÉSZLETES MŰSZAKI
INFORMÁCIÓ - ÁR
Ariston Genus Premium Solar FS 25 Kondenzációs kazán Álló gázkazán 24,3 Ariston kazán Genus Premium Solar FS 25 ár - adatlap
Ariston Genus Premium Solar FS 35 Kondenzációs kazán Álló gázkazán 33,5 Ariston kazán Genus Premium Solar FS 35 ár - adatlap

Ariston Genus Premium Solar FS kazánok tulajdonságai:ariston_genus_1_1.jpg
- Magyar nyelvű LCD multifunkcionális kijelző
- Kompakt kivitel
- Fagymentesítő, blokkolásgátló valamint automatikus légtelenítő funkció
- Automata légtelenítő funkció
- Beépített programóra
- 2 fűtőkör közvetlen vezérlése
- Modulációs ventilátor
- Korróziómentes fűtésoldali hőcserélő
- Rozsdamentes acéllemezes használati-melegvíz hőcserélő
- Füstgázelemző csonk a készülék tetején
- Napkollektor és Clima Manager csatlakoztatásának lehetősége
- A kazán rendelkezik egy 180 literes beépített rétegtároló 1 spirállal
- Kettő szobatermosztát csatlakoztatásának lehetősége
- Solar clip-in árban foglalt tartozék
- Csatlakozási lehetőség több zónás és több hőmérsékletes fűtési rendszert kezelő modulokhoz

Ariston Genus Premium HP
TERMÉKNÉV TÍPUS KIVITEL TELJESÍTMÉNY
(kW)
RÉSZLETES MŰSZAKI
INFORMÁCIÓ - ÁR
Ariston Genus Premium HP 45 Kondenzációs kazán Fűtő kazán 45,6 Ariston kazán Genus Premium HP 45 ár - adatlap
Ariston Genus Premium HP 65 Kondenzációs kazán Fűtő kazán 66,1 Ariston kazán Genus Premium HP 65 ár - adatlap

Ariston Genus Premium HP kazánok tulajdonságai:tn_ariston-genus-premium-hp-45.jpg
- Multifunkciós LCD kijelző
- Hibajelzés magyar nyelven a monitoron
- Fagymentesítő és blokkolásgátló funkció
- Beépített programóra
- Vezetékes és vezeték nélküli többzónás rendszer szabályozás
- Napkollektor rendszer közvetlen vezérlése
- Önszabályozó modulációs ventilátor
- Megnövelt modulációs szivattyú
- Korróziómentes hőcserélő
- Füstgáz elemző csonk a kazán tetején
- Interface modullal csatlakozási lehetőség Clima Manager-hez
- Kaszkádba kötési lehetőség (maximum 4 kazánig)
- 125/80 mm-es indítóidom árban foglalt tartozék


ARISTON INDIREKT TÁROLÓK (HMV)
KATEGÓRIA TERMÉKNÉV ELHELYEZÉSE TÍPUS ŰRTARTALOM (liter) RÉSZLETES MŰSZAKI
INFORMÁCIÓ - ÁR
Ariston indirekt tároló Celectic Cel 100 Álló és falra szerelhető 1 hőcserélős - Ariston Hybrid kazánhoz 100 Ariston Celectic Cel 100 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló Celectic Cel 150 Álló és falra szerelhető 1 hőcserélős - Ariston Hybrid kazánhoz 150 Ariston Celectic Cel 150 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló Kairos Extra CD-1 400 Álló 1 hőcserélős - Szolár rendszerhez 400 Ariston Kairos Extra CD-1 400 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló Kairos Extra CD-2 400 Álló 2 hőcserélős - Szolár rendszerhez 400 Ariston Kairos Extra CD-2 400 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló Kairos Extra CD-1 500 Álló 1 hőcserélős - Szolár rendszerhez 500 Ariston Kairos Extra CD-1 500 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló Kairos Extra CD-2 500 Álló 2 hőcserélős - Szolár rendszerhez 500 Ariston Kairos Extra CD-2 500 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló Kairos Macc CD-1 200 Álló 1 hőcserélős - Szolár rendszerhez 200 Ariston Kairos Macc CD-1 200 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló Kairos Macc CD-2 200 Álló 2 hőcserélős - Szolár rendszerhez 200 Ariston Kairos Macc CD-2 200 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló Kairos Macc CD-1 300 Álló 1 hőcserélős - Szolár rendszerhez 300 Ariston Kairos Macc CD-1 300 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló Kairos Macc CD-2 300 Álló 2 hőcserélős - Szolár rendszerhez 300 Ariston Kairos Macc CD-2 300 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló CD2 800F Álló 2 hőcserélős - Tárolóhőmérővel 770 Ariston CD2 800F adatlap - ár
Ariston indirekt tároló CD2 1000F Álló 2 hőcserélős - Tárolóhőmérővel 896 Ariston CD2 1000F adatlap - ár
Ariston indirekt tároló BC2S 200 Álló 2 hőcserélős - Napkollektor rendszerhez ill. fűtő kazánhoz 200 Ariston BC2S 200 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló BC2S 300 Álló 2 hőcserélős - Napkollektor rendszerhez ill. fűtő kazánhoz 300 Ariston BC2S 300 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló BC2S 450 Álló 2 hőcserélős - Napkollektor rendszerhez ill. fűtő kazánhoz 450 Ariston BC2S 450 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló BC1S 200 Álló 1 hőcserélős - Napkollektor rendszerhez ill. fűtő kazánhoz 200 Ariston BC1S 200 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló BC1S 300 Álló 1 hőcserélős - Napkollektor rendszerhez ill. fűtő kazánhoz 300 Ariston BC1S 300 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló BCH 80 Álló 1 hőcserélős - ProTech rendszer védelemmel 80 Ariston BCH 80 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló BCH 120 Álló 1 hőcserélős - ProTech rendszer védelemmel 120 Ariston BCH 120 adatlap - ár
Ariston indirekt tároló BCH 160 Álló 1 hőcserélős - ProTech rendszer védelemmel 160 Ariston BCH 160 adatlap - ár



ARISTON PUFFERTARTÁLYOK
KATEGÓRIA TERMÉKNÉV ELHELYEZÉSE TÍPUS ŰRTARTALOM (liter) RÉSZLETES MŰSZAKI
INFORMÁCIÓ - ÁR
Ariston puffertartály CK1 400 Álló 1 hőcserélős - Köpenyszigeteléssel 400 Ariston CK1 400 adatlap - ár
Ariston puffertartály CK1 600 Álló 1 hőcserélős - Köpenyszigeteléssel 580 Ariston CK1 600 adatlap - ár
Ariston puffertartály CK1 800 Álló 1 hőcserélős - Köpenyszigeteléssel 765 Ariston CK1 800 adatlap - ár
Ariston puffertartály CK1 1000 Álló 1 hőcserélős - Köpenyszigeteléssel 888 Ariston CK1 1000 adatlap - ár



ARISTON KOMBI PUFFERTARTÁLYOK (HMV TÁROLÓS)
KATEGÓRIA TERMÉKNÉV ELHELYEZÉSE TÍPUS ŰRTARTALOM (liter) RÉSZLETES MŰSZAKI
INFORMÁCIÓ - ÁR
Ariston kombi puffertartály Ariston Kairos Combi 400 Álló 1 hőcserélős - Hidraulikus egységgel 400 Ariston CK1 400 adatlap - ár
Ariston kombi puffertartály Ariston Kairos Combi 600 Álló 1 hőcserélős - Hidraulikus egységgel 600 Ariston CK1 600 adatlap - ár
Ariston kombi puffertartály Ariston Kairos Combi 800 Álló 1 hőcserélős - Hidraulikus egységgel 800 Ariston CK1 800 adatlap - ár
Ariston kombi puffertartály Ariston Kairos Combi 1000 Álló 1 hőcserélős - Hidraulikus egységgel 1000 Ariston CK1 1000 adatlap - ár



Ariston Kazán Kereső áruház Hasznos információk - Árak - Garancia - Házhoz szállítás. Kiemelt termékek: Ariston kazán, Ariston kondenzációs kazán, Ariston kombi kazán